BIZONYÍTÉKOK JÉZUS VISSZATÉRÉSÉRE
A Hadíszok Alapján

Mohamed próféta (Béke legyen vele) nagyon fontos információkkal szolgál szent hagyományaiban Jézus visszatérését, illetve az eljövetele előtti és az eljövetele utáni eseményeket illetően.

A Próféta (Béke legyen vele) jövőre vonatkozó tudása a "rejtett dolgok" közé tartozik. Isten azt mondja a Koránban, hogy a küldöttek közül tudást ad a rejtett dolgokról annak, akinek akar:

[Ő] a rejtett dolgok tudója és Ő nem tárja föl senkinek az Ő rejtett [titkát] - kivéve, ha egy küldött az Ő tetszésére van. Akkor az Ő parancsára felvigyázó megy előtte és mögötte, hogy tudomása legyen arról, vajon átadták-e Uruk üzenetét. Ő átfog mindent, ami náluk van, és mindent pontosan számbavesz. (A dzsinnek Szúra, 26-27)

Urunk hírt ad arról A győzelem Szúrában, hogy Mohamedhez (Béke legyen vele) álom (látomás) útján juttatja el a tudást:

Allah igazolta a küldöttének a látomását az igazságnak megfelelően: be fogtok lépni - ha Allah is úgy akarja - a Szent Mecsetbe biztonságban, megnyírt fejjel és rövidre vágott hajjal, félelem nélkül. Ő tudta azt, amit ti nem tudtatok. És ezen kívül egy közeli győzelmet rendelt el. (A győzelem Szúra, 27)

Ahogy az áják is mutatják, Mohamed prófétának (Béke legyen vele) különféle rejtett dolgokjutottak a tudomására. Ezek a hírek nagy támaszt és segítséget nyújtottak Mohamednek (Béke legyen vele) és az ő hűséges társainak.

A Póféta (Béke legyen vele) Isten engedelmével az Utolsó Nap jeleiről (is) számos információ birtokába jutott. Jézus visszatérése fontos helyet foglal el a Mohamednek (Béke legyen vele) kinyilatkoztatott, jövőt illető hírek között. A végidőkkel kapcsolatos elbeszéléseket olyan hiteles hadíszgyűjtemények és elismert művek tartalmazzák, mint a Kutub-u Sitte vagy az azt követő Imam Malik "Muvatta"című műve, továbbá Ibn Huzeime, Ibn Hibban, Ibn Hanbel és Tajaliszi munkái. Ezekből a forrásokból megtudhatjuk, hogy Mohamed próféta (Béke legyen vele) nagyon különleges kijelentéseket tett Jézussal kapcsolatban. Jézus visszatérésének témája "tevatur" vagyis erős (megalapozott) hírként kapott helyet a hadísztudományban.

Mohamed Próféta (Béke legyen vele) hagyományai arról számolnak be, hogy a végidők során az egész világon elterjed a vallás erkölcse, a földön béke, igazság és jólét fog uralkodni. A Próféta (Béke legyen vele) azt is elmondja, hogy ezt az uralmat, a keresztény világot és a muszlim világot egyesítő Jézus fogja megvalósítani. Hogy mi lett az eredménye a napjainkban létező vallásellenes filozófiák alkalmazásának, az látszik a társadalmak helyzetén. Az erkölcstelenség, a kábítószer, a terror, az éhínség és még számos probléma megköveteli a keresztény és Iszlám világtól az összefogást és hogy szellemi síkon szálljanak szembe ezekkel a dolgokkal. Ha megnézzük a felső vezetés befolyását a fejlett keresztény államokban, egyértelműen látjuk, milyen hatása lenne a közeljövőben egy Iszlám-Keresztény szövetségnek.

 

ALFEJEZETEK



A Jézus prófétáról szóló hadíszok erős, hiteles hadíszok
Az iszlám vallástudósok Jézus visszatérését az Akida (a hit alapjaival foglalkozó tudomány) területén belül értékelik
Mohamed próféta (Béke legyen vele) tudtunkra adta Jézus visszatérését
Az aranykor ígérete:
nagy bőség következik be
Béke árad szét a földön, megszűnik a viszálykodás és a nélkülözés Jézus nem hoz új vallást
Jézus ismertető jegyei
  Jézust Mohamed próféta (Béke legyen vele) sírjának közelében fogják eltemetni

VISSZA

Főoldal | Tanulmányok
Email: info@jezusvisszater.com
www.jezusvisszater.com

 
Ez az oldal Harun Yahya művei alapján készült       www.harunyahya.com