|
Bediüzzaman szerint a Mahdi az 1400-as években látja el küldetését
Bediüzzaman, minden magyarázatában, amelyeket más más időben írt, a hidzsra időszámítás szerinti 14. századra teszi a Mahdi felbukkanását. A Mester így adja hírül azt, hogy a Mahdi 1400 évvel a Boldogság Kora (Asr-i Saadet) után fog eljönni:
"Az igazságot, amelynek a világ jövőjében 1400 év múlva kell elérkeznie, az ő koraikban közelinek hitték." (Sözler, 318)
A "szahabék (Mohamed Próféta kortársai) kora után 1400 évvel", mondja a Mester; ez pedig nem más, mint a hidzsra 14. évszázadának eleje, vagyis a Krisztus utáni 1979-1980.
Bediüzzaman, a hidzsra szerinti 1327. évben beszédet tartott Damaszkuszban, az Emevi Dzsámiban, tízezer ember előtt. Ebben 1371 utáni, tehát a jövőre vonatkozó eseményeket és különféle időpontokat fedett fel, amelyek a végidőkre vonatkoznak. Felhívta a figyelmet a várva várt Mahdi küzdelmére és győzelmének idejére. Bediüzzaman küzdelmes időket jelzett előre. A következő dátumokat említette a Mahdi munkálkodásának kezdetét, és a hitetlen gondolkodásmód teljes felszámolását illetően:
"Igazságok az 1371 utáni Iszlám világ sorsára nézve a Damaszkuszi beszédből... Igen, ha most nem is, 30-40 ÉV MÚLVA a valódi tudás birtokában (tehát a tehetség útján, illetve a művészet, a tudomány és a természettudományok alapján megszerezhető ismeretek), és a kultúra pozitív oldalainak ismeretében a valóságot fogja kutatni. A három erő támogatásával legyőzheti a kilenc akadályt, amennyiben szeretettel és jóindulattal közeledik az emberekhez. És akkor, ha Isten is úgy akarja, meg fogja semmisíteni az ellenség kilenc csoportját." (Hutbe-i Şamiye, 25.o.)
A Damaszkuszban tartott hutbe (vallási beszéd, szónoklat) felhívta a figyelmet az 1371 után történő változásokra, és arra, hogy a Mahdi tevékenysége ez idő után 30-40 évvel fog bekövetkezni. Ez pedig a hidzsra szerint 1401- 1411, a Kr.u. időszámítás szerint pedig 1980-1990.
Ugyanennek a beszédnek a folytatásában a Mester elmondta, hogy a Mahdi a természettudomány, a tudományok és a kultúra területén a hitetlen rendszereket végleg el fogja hallgattatni. Ez pedig 1371 után fél évszázaddal fog megtörténni, vagyis 1421-ben, ami Kr. u. 2001-el egyenlő.
"Igen, ha most (1371) nem is, harminc-negyven (30-40)év múlva...
Természettudományok: biológia, fizika, kémia stb.
Valódi tudás: tehetség, művészet, tudomány és természettudományok alapján megszerezhető ismeretek
A kultúra pozitív oldalai: a kultúra jó és hasznos oldalai
A három erő támogatásával legyőzheti a kilenc akadályt
Az igazságot kutatja: az igazság kutatásának vágya
Jóindulattal közeledik: emberi szeretet.
És akkor, ha Isten is úgy akarja, fél évszázad (50 év múlva) meg fogja semmisíteni az ellenség kilenc csoportját.
1371 + 50 = 1421 (Kr.u. 2001)
Bediüzzaman a hidzsra szerinti 1400 elejére teszi a Mahdi elérkezését, és azt, hogy a Mahdi felveszi a küzdelmet a hitetlen filozófiával, 1401-1411 = 1981-1991 között pedig a természettudományokat, a valódi tudást és a kultúra pozitív oldalait hasznosítva végérvényesen megsemmisíti a hitetlen filozófiákat. Mindez a hidzsra szerinti 1421-ben, vagyis 2001-ben kell hogy bekövetkezzen. Bediüzzaman másik magyarázata a végidőkkel kapcsolatosan így hangzik:
"Hetvenegyben elkezdődött vagy el fog kezdődni a második hajnalhasadás (fadzsr-i szadik). Ha ez a mostani csak első hajnalhasadás (fadzsri-kazib) is, harminc-negyven év múlva a második is feltűnik." (Hutbe-i Şamiye, 23)
Fadzsr: pirkadat, hajnal, az az időszak napfelkelte előtt, amikor az égen megjelenik egy vöröses csík
Fadzsr-i kázib: a hajnalhasadás előtt megjelenő legelső, vöröses csík
Fadzsr-i szádik: a fadzsr-i kázib után bekövetkező, második pirkadat
1371 + 30 = 1401 = 1981
1371 + 40 = 1411 = 1991
Bediüzzaman a napfelkeltéhez hasonlítja azt a jelenséget, amikor az Iszlám erkölcse újra uralni fogja a világot. A Nap lenyugvását összekapcsolja a Nap felkelésének képével. Ahogy a Nap felkel, miután előző nap lenyugodott, az Iszlám erkölcse is úgy fog újra életre kelni és ragyogni. A fadzsr-i kázib és a fadzsr-i szadik kifejezések ennek a megújhodásnak a kezdetére utalnak.
Ez alapján az ateizmus és a materialista filozófia, amely a nyugati gondolkodást uralja és amely tagadja az Igazságot, 1981-1991-ben bomlásnak indul, 2001-re pedig teljesen megdől. (Az igazságot csak Isten tudja.)
"Ebben az időben rendkívüli áramlatok uralkodnak, ha még az is most jönne, akinek egy évszázad múlva kell jönnie , aki mindent magára vállal és akit valóban várnak. (Kastamonu Lahikasi, 57)
Bediüzzaman Said Nursi, amikor arról beszél, "akit valóban várnak és aki egy évszázad múlva fog eljönni", akkor a Mahdira utal, aki Said Nursi idején még nem jött el, de akit a muszlimok várnak és aki el fog jönni egy évszázaddal azután, hogy Bediüzzaman hírt adott róla. Bediüzzaman a hidzsra 14. évszázadában élt. A kor, amelyben a Mahdi fel fog bukkanni, a következő, vagyis a hidzsra szerinti 13. század.
A Risale-i Nur-on kívül más magyarázatokban is előfordul utalás arra az időszakra, amelyet Bediüzzaman Said Nursi a Mahdi küzdelmével és uralma korszakával kapcsolatosan leírt:
"El akarják oltani Allah világosságát a szájukkal, ám Allah rendíthetetlen abban, hogy kiteljesítse az Ő világosságát, még akkor is, ha ez a hitetleneknek nem tetszik." (A megbánás Szúra, 32) Az ája azt mondja ".Allah rendíthetetlen abban, hogy kiteljesítse az Ő világosságát" . Bediüzzaman ezzel kapcsolatban így ír:
Mostanság derült fény arra, hogy ha a dupla (ti. ' jelű) "lam" és "mim" betűket kettesével számoljuk, megkapjuk, hogy egy évszázad múlva jönnek el azok az emberek, akik eloszlatják a zsarnokságot, és akik valószínüleg a Mahdi tanítványai lesznek... (Şualar, 605. o.)
Bediüzzaman elmondja, hogy ennek az ájának a számértéke a hidzsra szerinti 1424. évnek, a keresztény időszámítás szerint pedig 2004-nek felel meg, és arra mutat, hogy ez az időszak lesz a Mahdi vezetésével az a kor, amelyben a Korán erkölcsisége az egész világon uralkodni fog.
Bediüzzaman kiemeli, hogy ".A hitetlenek gyámolítói pedig a bálványok (tagut)." (A tehén Szúra, 257) Az ájában szereplő "bálványok" kifejezés (amely a hitetlen eszmerendszerekre utal) számértéke 1417 (vagyis Kr.u. 1997) és arra utal, hogy ebben az évben a "bálványok" le fognak dőlni.
|