|
Mit mond még a Korán a Végidőkről?
Az Isteni parancsokat tartalmazó páratlan könyv, a Korán, a hívők egész életét, életük minden területét és tevékenységét átfogja. A Korán legnagyobb csodáinak egyike az, hogy kinyilatkoztatása óta minden korban minden muszlim minden igényének megfelelt.
A Korán tartalmaz olyan ájákat, amelyek a végidők jeleivel foglalkoznak, különösen a próféták történeteiben találhatunk előjeleket a jövőre nézve. Ha elgondolkozunk ezeken a történeteken, olyan titkok tárulnak elénk, amelyek napjaink eseményeire világítanak rá. Isten a Koránban arra buzdítja a hívőket, hogy gondolkodjanak el ezeken a történeteken:
A róluk szóló híradásban intés van azok számára, akiknek van eszük. Ez nem holmi kitalált történet, hanem annak megerősítése, ami (kinyilatkoztatás gyanánt már) előtte volt és minden dolog magyarázata, útmutatás és könyörület a hívő népnek. (József Szúra, 111)
A Korán egy olyan könyv, amelynek intései minden korra érvényesek, az áják többsége pedig nem csak egy, hanem több jelentéssel is bír. A jelek, amelyeket ezek az áják felsorakoztatnak, ennek nyilvánvaló bizonyítékai. A Korán a Próféta (béke legyen vele) idején történt események mellett a végidők eseményeire is kitér szimbolikus formában. Az áják azon kívül, hogy beszámolnak a Próféta (béke legyen vele) korának eseményeiről, az akkori hívőknek átadott örömhírről, a hívők életéről és az üzenet igazságos voltáról, olyan tanácsokat is tartalmaznak, amelyek minden kor számára megszívlelendőek. Annak, aki figyelmesen olvassa, minden egyes ája több értelemben tűnik fel, az áják minden emberi szükséglettel foglalkozó témát megmagyaráznak.
A Koránnak ez a jellegzetessége az egyik ájában a következőképpen nyilvánul meg: "... mi leküldtük hozzád az Írást, hogy minden dolog világos magyarázatául szolgáljon, és hogy útmutatás és könyörület és örömhír legyen azok számára, akik alávetik magukat (nékünk)" (A méhek Szúra, 89). Számos ája felhívja a figyelmet arra, hogy gondolkodjunk el a Korán példáin és vonjuk le belőlük a tanulságot. Isten azt mondja a Koránban erről:
És ebben a Koránban mindenféle példát sorjáztattunk elő az embereknek. Ám a legtöbb ember megmakacsolta magát a hitetlenségben. (Az éjszakai utazás Szúra, 89)
És ebben a Koránban mindenféle példával éltünk az embereknek, - talán hallgatnak az intő szóra - (A seregek Szúra, 27)
A Próféta (béke legyen vele) halálát követően az elszámolás napjáig tartó végidők egyik legfontosabb jele az, hogy az Iszlám erkölcse uralja majd a világot.
Az előző fejezetben már részletesen ismertettük azokat a bizonyítékokat, amelyek a Koránban Jézus visszatérését támasztják alá. E nyilvánvaló bizonyítékok mellett a Korán rengeteg olyan áját tartalmaz, amelyek a végidőket, a Mahdi elérkezését vetítik előre, illetve a Korán erkölcsének világ feletti uralmára utalnak. Az egyik ilyen ája A világosság Szúrában található. Az ája szerint a muszlimok az egész világon el fogják terjeszteni a Korán erkölcsét.
Allah megígérte azoknak, akik hisznek közöttetek és jótetteket cselekszenek, hogy őket teszi meg (a hitetlenek) utódjának a földön, amiképpen utóddá tette azokat, akik őelőttük éltek, és hogy szilárdan megerősíti nekik a vallásukat, amelyet jóváhagyott nekik, és - miután féltetek - cserébe biztonságot ad ő néktek. (A világosság Szúra, 55)
A Prófétának (béke legyen vele) több hagyománya is utal arra, hogy a Korán a végidőkkel kapcsolatosan jeleket tartalmaz.
A Mahdi úgy fog ítélni, akár a Kétszarvú vagy Salamon. (El-Kavlu'l Muhtasar Fi Alamatil Mehdiyy-il Muntazar, 29.o.)
Amint látjuk, ez a hadísz arra hív bennünket, hogy a Mahdira úgy tekintsünk, mint a Korán-beli Kétszarvú vagy Salamon történetére.
Az alábbi hadíszok arról számolnak be, hogy a barlang népének illetve Saulnak a története fontos jeleket tartalmaz a végidőkről. Az, hogy a Próféta (béke legyen vele) a végidőkkel illetve a Mahdival kapcsolatos hadíszait főleg a Korán történeteihez kapcsolja, nagymértékben alátámasztja az előbb említetteket. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondja:
A barlang népe a Mahdi segítői lesznek. (Kitab ul Burhan Fi Alamet-il Mehdiyy il Ahir Zaman, 59. o.)
A Mahdi segítői annyian vannak, mint azok, akik Saullal átkeltek a folyón. (Kitab ul Burhan Fi Alamet-il Mehdiyy-il Ahir Zaman, 57. o.)
Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk, a Koránban számos ája található arra nézve, hogy eljön majd egy korszak, amikor az Iszlám erkölcse fog uralkodni a földön. (További információ: Harun Yahya, Ahir Zaman ve Dabbetü'l-Arz, Araştirma Kiadó.) Azokon a jeleken kívül, amelyek a jövőbeli eseményekre utalnak, az áják szimbolikusan tartalmazzák ezen események idejét is.
Ezeket az időpontokat különféle módszerekkel lehet kiszámítani. Ezek közül a legfontosabb a számérték. Ez a számolási mód egy olyan eljárás, amely nagyon régen, már a Korán kinyilatkoztatása előtti időkben elterjedt volt. A régi időkben az egyes eseményeket a számjegyek értéke alapján leírták, így őrizve meg azok dátumát. Ezeket a dátumokat úgy kapták meg, hogy minden egyes felhasznált betű számértékét összeadták.
Az elmúlt idők vallástudósai számos esemény dátumára következtettek ennek a számítási módnak a segítségével. Ma is, ha megnézzük a Korán egyes ájáit, azt látjuk, hogy ezeknek az ájáknak az értelme(zése) több dátumhoz is illik. Ha pedig látjuk, hogy abban az időpontban történt meg egy esemény, amelyet a számérték segítségével kaptunk meg, akkor megértjük, hogy valami rejtélyes jel található a szóban forgó ájában az adott eseményre nézve. (A teljes igazságot csak Isten tudja)
A most következő oldalakon felsorolunk néhány áját illetve kiragadunk abból egy részletet és annak számértékét. Ha megvizsgáljuk ezeknek az ájáknak az értelmét, bizonyos időpontokra utaló jeleket fedezünk fel bennük.
Az Írás birtokosai közül nincs senki, aki - halála előtt - ne hinne benne. A Feltámadás Napján (Jézus) tanú lesz ellenük. (A Nők Szúra, 159)
"... Az Írás birtokosai közül nincs senki, aki - halála előtt - ne hinne benne..."
HIDZSRA: 1439 KR.U.: 2017
A fenti ája azt mondja, hogy nincs senki az Írás birtokosai közül, aki ne hinne Jézusban az ő halála előtt. Könyvünk elején utaltunk arra, hogy ez az esemény a végidőkben, Jézus második eljövetele idején fog megvalósulni. A számok értéke szerint 2017-el egyenlő ennek az ájának a fent kiemelt részlete. Valószínű tehát, hogy ez a számjegy arra a dátumra utal, amikor Jézus újra eljön vagy már itt lesz a földön. (A legjobban Isten tudja) Az alábbi számértékek hasonlóképpen Jézus elkövetkezendő földi életének korszakára utalhatnak.
|
És bizony, ő az Óra jelzése. Ne kételkedjetek hát benne és kövessetek engem. Ez az egyenes út. (Az ékesség Szúra, 61)
"Bizony, ő az Óra jelzése. Ne kételkedjetek hát benne..."
KR.U.: 2018
|
"Vajon csodálkoztok, hogy figyelmeztetés érkezett hozzátok az Uratoktól egy közületek való férfi révén?" (A magaslatok Szúra, 63)
...egy közületek való férfi révén...
HIDZSRA: 1433 KR.U.: 2011
Az alábbi évszámok, melyeket számértékek összege alapján kaptunk, hozzávetőlegesen szintén bizonyos időszakokra vonatkoznak. Amint azt könyvünk elején jeleztük, ezek a dátumok azokhoz az időkhöz köthetők, amelyeket a Próféta (béke legyen vele) lefestett, és amelyek a végidők egymás után bekövetkező jelei hivatottak lenni. Ha elgondolkozunk azokon az igazságokon, amelyek az ájákban rejlenek, valószínűnek tarthatjuk, hogy Urunk ezekben az ájákban a végidők eseményeivel kapcsolatos jeleket küldött nekünk.
|
Allah hívja az embereket a béke hajlékába. Ő azt vezeti az egyenes útra, akit akar. (József Szúra, 25)
..azt vezeti az egyenes útra, akit akar... HIDZSRA :1422 KR.U.: 2001
|
A prófétájuk azt mondta nekik: "Allah elküldte hozzátok Sault, hogy a királyotok legyen." "Miképpen lehetne neki királyi hatalma fölöttünk" - mondták azok -, "mikor bennünket inkább illet meg a királyi hatalom, mint őt, s nem tett szert nagy vagyonra sem?" (A próféta azt) mondta: "Allah választotta ki őt mindannyiótok előtt s ruházta fel őt kiemelkedő tudással és testalkattal. Allah annak adja az ő királyi uralmát, akinek akarja." Allah (mindent) körülvesz (kegyelmével) és (mindent) tud. (A tehén Szúra, 247)
"Allah elküldte hozzátok Sault, hogy a királyotok legyen" HIDZSRA: 1420 KR.U.: 1999
|
Bizony kegyet gyakorolt Allah a hívőkkel szemben, amikor elküldött közéjük egy küldöttet saját magul közül, aki hirdeti nékik (Allah) jeleit, megtisztítja őket, s megtanítja nékik az Írást és a bölcsességet, noha előtte nyilvánvaló tévelygésben voltak. (Imran nemzetsége Szúra, 164)
...noha előtte nyilvánvaló tévelygésben voltak...
HIDZSRA: 1434 KR.U.: 2012
|
Ő az, aki elküldött a pogányok közé egy közülük való küldöttet, aki hirdeti nékik a jeleit, megtisztítja őket, s tanítja nekik az Írást és a bölcsességet - bizony, ők korábban nyilvánvaló tévelygésben voltak. (A péntek Szúra, 2)
....bizony, ők korábban nyilvánvaló tévelygésben voltak... HIDZSRA: 1434 KR.U.: 2012
|
|
Ő az, aki elküldte az ő küldöttét az útmutatással és az igaz vallással, hogy győzelemre segítse azt minden vallás fölött, még akkor is, ha nem tetszik ez a pogányoknak. (A sorok Szúra, 9)
...hogy győzelemre segítse azt minden vallás fölött...
HIDZSRA: 1410 KR.U.: 1989
|
|
Allah az egek és a föld világossága. Az Ő világossága zugban álló lámpáshoz hasonlít. A lámpás üvegben van és mintha fénylő csillag lenne; egy áldott fa, az olajfa (olajától) lobban föl, amely nem a Keleté és nem is a Nyugaté. Az olaj csaknem világít, noha még nem érte tűz. Fény fényre, Allah az Ő fényére vezeti azt, akit akar. (A világosság Szúra, 35)
....Fényre fény, Allah az Ő fényére vezeti azt, akit akar...
HIDZSRA:1410 KR.U.: 1989
|
|
Allah megígérte azoknak, akik hisznek közöttetek és jótetteket cselekszenek, hogy erőssé és vezetőkké teszi őket a földön, amiképpen erőssé és vezetővé tette azokat, akik őelőttük éltek, és hogy szilárdan megerősíti nekik a vallásukat, amelyet jóváhagyott nekik, és - miután féltetek - cserébe biztonságot ad ő néktek. (A világosság Szúra, 55)
...akik jótetteket cselekszenek.erőssé és vezetőkké teszi őket a földön...
KR.U.: 2013 HIDZSRA: 1434
|
Ahogy már előbb is utaltunk rá, valószínű, hogy Isten ebben az ájában arra a korszakra utal, amikor a Korán erkölcse fogja uralni a világot. Az ája egy részletének számértéke egy közeli dátumot jelöl meg, ami jóhírként értelmezhető, vagyis hogy Isten ígérete hamarosan beteljesedik.
Mózes pedig azt mondta a népének: "Kérjetek Allahtól segítséget és legyetek állhatatosak! A legszebb eredmény az istenfélőké. (A magaslatok Szúra, 128)
Mózes pedig azt mondta a népének: "Kérjetek Allahtól segítséget és legyetek állhatatosak...
HIDZSRA: 1400 KR.U.: 1979
|
|
Ti hívők! Engedelmeskedjetek Allahnak és engedelmeskedjetek a küldöttnek, és azoknak, akik jogosultak közületek a parancsolásra! És ha valamiben összekülönböztök, vigyétek azt Allah és a küldött elé, ha hisztek Allahban és a Végső Napban. Ez jobb és illendőbb. (A Nők Szúra, 59)
Ti hívők! Engedelmeskedjetek Allahnak és engedelmeskedjetek a küldöttnek, és azoknak, akik jogosultak közületek a parancsolásra!...
KR.U.: 1985 HIDZSRA: 1405
|
|
És akik állhatatosak és Uruk tetszésére áhítoznak és elvégzik az istentiszteletet és hozzájárulást adnak - titokban vagy nyíltan - abból, amivel gondoskodtunk róluk, és a rosszat jóval hárítják el - ők azok, akiké a végső lakhely. (A mennydörgés Szúra, 22)
...elvégzik az istentiszteletet és hozzájárulást adnak abból, amivel elláttuk őket...
HIDZSRA: 1429 KR.U.: 2008
|
|
És bizonyosan adni fog néked az Urad, hogy elégedett leszel. (A reggeli órák Szúra, 5)
Bizonyosan adni fog neked az Urad, hogy elégedett leszel.
KR.U.: 2007 HIDZSRA: 1427
|
|
Akik hirdetik Allah Írását és elvégzik az istentiszteletet, s nyíltan vagy titokban adakoznak abból, amivel gondoskodtunk róluk, azok örökre szóló adásvételben reménykedhetnek. (Az angyalok Szúra, 29)
...elvégzik az istentiszteletet, s adakoznak abból, amivel gondoskodtunk róluk...
HIDZSRA: 1429 KR.U.: 2008
|
|
És (messziről) látható városokat helyeztünk el közéjük és ama városok közé, amelyeket megáldottunk. És meghatároztuk bennük a járást: "Járjatok bennük éjjel-nappal biztonságban. (Saba' Szúra, 18)
...és meghatároztuk bennük a járást: "Járjatok bennük éjjel-nappal biztonságban!"....
HIDZSRA: 1422 KR.U.: 2001
|
|
Ez a ti (osztályrészetek). (Tudjátok meg) hogy Allah erőtlenné teszi a hitetlenek cselvetését. (A zsákmány Szúra, 18)
Ez a ti (osztályrészetek). . Allah erőtlenné teszi a hitetlenek cselvetését.
HIDZSRA:1440 KR.U.: 2018
|
|
Tudnotok kell, hogy Allah Küldötte közöttetek van. Ha ő számos dologban engedelmeskedne néktek, bizony, szorongattatásban lenne részetek! Ám Allah megszerettette veletek a hitet, s tetszetőssé tette azt a szívetekben és megutáltatta veletek a hitetlenséget, s a gonoszságot és az engedetlenséget. Ők azok, akik az igaz úton járnak. (A szobák Szúra, 7)
...Ám Allah megszerette veletek a hitet, s tetszetőssé tette azt a szívetekben és megutáltatta veletek a hitetlenséget, s a gonoszságot és az engedetlenséget...
KR.U.: 1988 HIDZSRA: 1408
|
|
.úgy választ ki téged az Urad. Megtanítja neked, hogyan kell a történeteket megmagyarázni, s kiteljesíti a kegyelmét irántad és Jákob nemzetsége iránt úgy, ahogyan kiteljesítette azt korábban a te (ős)apáid: Ábrahám és Izsák iránt. A te Urad (mindenek) tudója és bölcs. (József Szúra, 6)
...úgy választ ki téged az Urad ...
HIDZSRA: 1443, KR.U.: 2021 (sedde* ékezet nélkül)
|
|
Ő az, aki elküldte az Ő Küldöttét az útmutatással és az igazság vallásával, hogy győzelemre vigye azt az összes többi vallással szemben akkor is, ha ez a pogányoknak nem tetszik, (A megbánás Szúra, 33)
...Ő az, aki elküldte az Ő Küldöttét az útmutatással.
HIDZSRA: 1426 KR.U.: 2005
|
|
Eképpen adtunk Józsefnek hatalmat a földön, s ott telepedhetett le rajta, ahol csak akart. Azt részeltetjük könyörületességünkben, akit akarunk, és nem veszejtjük el a jóravalók fizetségét. (József Szúra, 56)
...adtunk Józsefnek hatalmat a földön...
HIDZSRA:1419 KR.U.: 1998 (sedde ékezet nélkül)
|
|
Összegyülekeztek Salamonnak az ő csapatai: dzsinnekből, emberekből és madarakból és sorbaállíttattak. (A hangyák Szúra, 17)
Összegyülekeztek Salamonnak az ő csapatai: dzsinnekből, emberekből és madarakból..
HIDZSRA: 1433, KR.U.: 2011 ( sedde ékezettel)
|
|
Szilárd hatalmat adtunk neki a földön és mindenhová utat nyitottunk előtte. (A barlang Szúra, 84)
Szilárd hatalmat adtunk neki a földön.
HIDZSRA: 1440, KR.U.: 2018 ( sedde ékezettel)
|
|
Urunk! És támassz közöttük az ő soraikból egy küldöttet, aki majd hirdeti nekik a te verseidet, megtanítja nékik az Írást és a bölcsességet, és megtisztítja őket. Te vagy a mindenható és a bölcs. (A tehén Szúra, 129)
Urunk! És támassz közöttük az ő soraikból egy küldöttet...
KR.U.: 1979 HIDZSRA: 1400
|
|
És ne engedelmeskedj a hitetleneknek és küzdj ellenük a Koránnal! (al-Furkan Szúra, 52)
És ne engedelmeskedj a hitetleneknek és küzd ellenük a Koránnal!
HIDZSRA:1400 KR.U.:1979 (tenvin** ékezetekkel együtt)
|
|
És ad majd nektek egy másik kegyet, amit ti szerettek, segítség ez Allahtól és közeli győzelem. Hirdess örömhírt a hívőknek! (A sorok Szúra, 13)
...segítség ez Allahtól és közeli győzelem...
HIDZSRA: 1402 KR.U.:1981 (kiolvasandó tenvin ékezetekkel együtt)
|

A fenti áják rávilágítanak arra, hogy a hitetlen gondolkodásmód ellen milyen fontos az eszmei küzdelem és hogy ebben a küzdelemben Urunk támogatni fogja tiszta szívű szolgáit. Az áják számértékei alapján kapott dátumok pedig jelezhetik azokat az időket, amikor ennek a küzdelemnek el kell kezdődnie. Az pedig, hogy a könyvünk első fejezeteiben leírt eseményeknek, vagyis a végidők jeleinek kezdete a hidzsra szerinti 1400-as évekre esik, csak megerősíti azt, hogy ez is egy jel. A következő ája például jelzése lehet annak a korszaknak, amelyben a muszlimok válla gondok és nehézségek alatt hajlik meg. Könyvünk elején jópár eseményt említettünk, amelyek az 1980-as évek óta, mind a muszlimokat mind pedig a többi embert érintő problémákat, fájdalmakat, a földön kialakult tarthatatlan állapotokat és káoszt példázták. Láttuk, hogy ez az időszak a végső idők első korszaka, amely véget fog érni akkor, amikor Jézus visszatér a földre. Békesség, boldogság, áldás és mindenféle szép és jó dolog bősége lesz majd azután, az Aranykorban.
|
Emlékezzetek arra, amikor megmentettünk benneteket Fáraó embereitől, akik gonosz kínzással sújtottak benneteket. Elvágták fiaitok torkát és csak asszonyaitokat hagyták életben! Súlyos próbatétel volt ebben számotokra Uratok részéről. (A tehén Szúra, 49)
...Súlyos próbatétel volt ebben számotokra Uratok részéről.
HIDZSRA: 1406 KR.U.:1985 |
|